2011. szeptember 25., vasárnap

Listen to me!: A kampány

Köszöntelek benneteket az újabb blogomon!
Rengetegszer "csalódtatok bennem" ugyanis több blogomat is félbehagytam már. Egy idő után rá kellett jönnöm: nekem erre nincs türelmem! Egyszerűen nem ment az írás, hiába volt meg az adott történet fejezetei a fejemben, azt valahogy sohasem tudtam leírni. Nem könyvírónak születtem, pontosan ezért kacsingatok mostanában inkább az újságírás felé. Szerintem ennyi bőven elég lesz belőlem, mert valószínű nem miattam jöttetek fel a blogra, hanem a kampányom miatt, ami a "Listen to me!" / Figyelj rám! / elnevezést kapta. A blog egy teljesen hétköznapi esetet dolgozz fel, mégis pont ettől annyira szörnyű az egész. Mindenki tudja mit takar az "iskola terror" szó, ami mára már mindennapossá vált. Most biztosan eszedbe jut a kövérebb fiú/lány akit a túlsúlya miatt piszkálnak, vagy a szegény fiú, akinek nincsenek márkás ruhái, esetleg még kitűnően is tanul. Persze ez nem feltétlenül minden közösségben fordul elő, de észrevételeim szerint majdnem minden osztályban van legalább egy olyan gyerek akinek meg kell küzdenie a már megszokott beszólogatásokkal, még ha ezt olykor észre sem veszed, mert már hozzászoktál, hogy ő más, nem olyan mint te vagy én, pedig hidd el: semmiben sem különböznek!

UI: Senkit sem szeretnék ezzel gyanúsítani, megbántani! Ha te úgy érzed sohasem tennél ilyet, vagy ha tettél is megbántad, akkor ne vedd magadra, viszont ha részt veszel a piszkálódásokban nézz mélyen magadba: biztosan jó ez neked?

Peace & Love: Cinty

Nincsenek megjegyzések: